Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Százszorszép Nap" Programmegbeszélés a Kékvirág Óvodában

2011.04.11

Két évvel ezelőtt egy hivatalos felkérés során ismerkedtünk meg, a Wekerle napok egyik szervezőjével, aki a Kékvirág Óvodában óvónőként dolgozik és azóta is folyamatos kapcsolatot tart velünk

   2011. március 23-án látogatást tettünk a Kékvirág Óvodában azzal a céllal, hogy megbeszéljük és összeállítsuk 2011.április 14-én megrendezésre kerülő "Százszorszép Nap" programját Az intézményben dolgozó óvónők segítségével állítottuk össze az érzékenyítő játékokat.  Ők bemutatták az óvodában rendelkezésre álló eszközöket, melyből néhány dolgot kiválasztottunk.

  A program összeállításánál figyelembe vettük a helyi adottságokat és a gyermekcsoportok sajátosságait is. Próbáltunk mimnél több színes elemet kitalálni és beleépíteni a rendezvény menetébe.

  Az érzékenyítést olyan játékos elemekkel kívánjuk megvalósítani, melyeket a gyerekek az óvodában is játszottak már,de nem bekötött szemmel és nem kerekesszék használatának a segítségével.

  A Motiváció Alapítvány munkatársai számára is kihívást jelent a program, mivel első alkalommal csinálunk óvodások részére érzékenyítő programot. Mi is nagy izgalommal várjuk a részvételt.